Katonai csapást tervez az Egyesült Államok?
A Fehér Ház felülvizsgálja az Iránnal szembeni katonai terveit, az iraki háborút idézi a tervezett csapat mérete - közölt cikket a New York Times saját forrásaira hivatkozva.
A Fehér Ház felülvizsgálja az Iránnal szembeni katonai terveit, az iraki háborút idézi a tervezett csapat mérete - közölt cikket a New York Times saját forrásaira hivatkozva.
Donald Trump amerikai elnök a Kínával folytatott kereskedelmi vita kárvallottjaiként számon tartott amerikai farmerek megsegítését ígérte kedden egy sor Twitter-bejegyzésében. Közben arról is beszélt, hogy szerinte Kína mit lép legközelebb a kereskedelmi háborúban.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter közölte, hogy a kétoldalú kapcsolatokat javító lépésekről állapodott meg amerikai hivatali partnerével, Mike Pompeóval kettejük keddi, Szocsiban lefolytatott tárgyalásán.
Erős, célratörő vezetőnek nevezte az amerikai elnököt Orbán Viktor kormányfő a Facebook-oldalára kedden feltöltött videójában.
Hétfő este rövid tárgyalást tartott Donald Trump amerikai elnök és Orbán Viktor miniszterelnök a washingtoni Fehér Házban.
Donald Trump amerikai elnök meghosszabbíthatja az Európai Unió (EU) járműiparát sújtó védővámokról szóló döntés meghozatalára eredetileg május 18-án kijelölt határidőt - mondta az Európai Bizottság kereskedelempolitikáért felelős tagja egy hétfői német lapinterjúban. Cecilia Malmström a Süddeutsche Zeitung című lapban közölt interjúban ugyanakkor kiemelte: a brüsszeli bizottság "felkészült a legrosszabbra", és ketchuptól bőröndökig és traktoroktól repülőgépekig nagyjából 20 milliárd euró (6500 milliárd forint) értékű amerikai termékre vet ki úgynevezett megtorló vámot, ha Donald Trump védővámot vet ki az EU járműiparának termékeire.
Hiába az orosz-ügyi összejátszást vizsgáló Müller-jelentés és Donald Trump adóbevallásai körüli újabb nagy botrányok, az amerikai elnök népszerűsége az elmúlt napokban bő kétéves csúcsra ugrott - mutat rá a hét ábrája sorozatában az UniCredit Research a RealClearPolitics.com idősora alapján.
Mától 200 milliárd dollár értékű kínai importtermékre 25%-os vámot vet ki az Egyesült Államok. A lépésre a tegnapi sikertelen kereskedelmi tárgyalások után került sor, és az a célja, hogy fokozza a nyomást a kínai tárgyalópartnereken.
Az elmúlt hetek olajár spekulációjában kulcsszerepet játszott az amerikai elnök, az Egyesült Államok mostani politikája pedig megalapozhatja egy jövőbeli olajár robbanás kialakítását - véli Pletser Tamás, az Erste elemzője.
Nagyon úgy tűnik, hogy nem lesz megállapodás az Egyesült Államok és Kína között a kereskedelmi tárgyalásokon. Az amerikai fél már arra készül, hogy péntektől 200 milliárd dollár értékű kínai árura vet ki importvámokat és persze Kína sem tétlenkedne a válasszal.
A Nomura globális pénzügyi szolgáltató csoport elemzői szerint kicsi az esélye annak, hogy az Egyesült Államok és Kína átfogó kereskedelmi megállapodásra jut a héten, nagy valószínűséggel további tárgyalásokra lesz szükség, így tovább húzódik a világ két legnagyobb gazdasága közötti vita, amely bizonytalanságban tartja a befektetőket.
Donald Trumpnak, az Egyesült Államok elnökének 1985 és 1994 között több mint egymilliárd dolláros üzleti veszteségei lehettek - írta internetes kiadásában szerdára virradóra a The New York Times. A lap hozzájutott Trump akkori adóbevallásainak adataihoz, és ebből szűrte le a következtetést. A Times kalkulálása szerint Trump egymilliárd-százhetvenmillió dolláros veszteséget volt kénytelen elkönyvelni.
Megerősítette kedd este a Fehér Ház, hogy május 13-án, azaz jövő hétfőn fogadja Donald Trump amerikai elnök Orbán Viktor magyar kormányfőt - írja a Reuters.
Nem látunk erős érveket arra, hogy az irányadó rátát bármelyik irányba is megváltoztassuk, a monetáris politikai stratégiánknak köszönhetően pedig az infláció el fogja érni a 2%-os célt - vágott vissza a masszív kamatcsökkentést sürgető amerikai elnöki és alelnöki üzenetekre keddi interjújában a Fed alelnöke.
Folyamatosan növekszik Donald Trump amerikai elnök támogatottsága a Gallup közvélemény-kutató intézet legújabb, hétfőn ismertetett felmérése szerint. Az elnök 46 százalékos támogatottságnak örvendhet, amely a Gallup eddigi felméréseiben a legmagasabb arány, ráadásul Trump népszerűségének erősödése folyamatosnak látszik. Míg március elején a megkérdezettek 39 százaléka támogatta őt, addig április elejére ez az arány 45 százalékosra hízott. Április utolsó két hetében pedig 46 százalékot mértek a kutatók.
Hétfőn a látványos kezdeti eséseket követően sikerült szépíteniük a vezető amerikai tőzsdéknek. Igaz, így is mínuszban zárták a napot döntően annak hatására, hogy az amerikai elnök a hétvégi Twitter-üzenetében a kínai termékeket sújtó amerikai vámok megemelését helyezte kilátásba, ismét felerősítve a kereskedelmi háborús aggodalmakat.
Londoni pénzügyi elemzők szerint elsősorban az amerikai gazdaságra jelentene nem elhanyagolható kockázatokat, ha Donald Trump tovább emelné a kínai importtermékekre kirótt amerikai vámokat.
Donald Trump amerikai elnök vasárnap Twitteren jelentette be, hogy jövő péntektől, a Kínával folytatott kereskedelmi tárgyalások várható lezárulta után, rövid időre ugyan, de emelni tervezi a kínai árukra kirótt vámtarifákat. Az elnök közölte: 10 százalékról 25 százalékra, összesen 325 milliárd dollár értékben emelné a kínai árucikkekre kivetett vámok nagyságát.
Donald Trump szerint Észak-Koreának nagy gazdasági potenciálja van, és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető nem fogja megszegni a neki tett ígéreteit.
Egyelőre nem döntöttem az európai autókra kivetett vámokról - mondta pénteken Donald Trump amerikai elnök a Reuters tudósítása szerint. A politikus kiemelte: Kínával jól haladnak az egyeztetések a tarifákkal kapcsolatban.
Elmondta, miért nehéz a helyzet.
Békemegállapodást köt a Kongói Demokratikus Köztársaság és Ruanda.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Baj van a hitelezéssel.
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.